Ritkán állt fel a gép elől. Egyrészt, mert nem volt miért, másrészt mert több mint két mázsát nyomott, és nehezére esett. A két mázsában persze nem volt biztos, csak tippelte. Na nem mintha annyit törte volna a fejét ezen. Minek is? A WOW-os karakterében 90. szintú, izmos barbár volt, varázslatos tűzbaltával. Mindent el tudott érni, amit el akart. Igaz, be kellett látnia, hogy a számítógép mögött töltött élet azért nem teljesen az igazi. Néha nosztalgiával gondolt arany gyerekkorára, amikor még voltak barátai, akiket át tudott hívni éjszakánként egy hatalmas Nintendo partira. Csak hát az úgy az igazi, ha többen játsszák, nem pedig úgy, hogy egymagában nyomogatja az X, B, Y kombinációkat. Éppen ezért a Nintendo ott porosodott dobozában már évek óta, a két makulálatlan állapotban levő kontrollerével.
Honnan is lehettek volna barátai? A régiek eltűntek. Elköltöztek, családot alapítottak, vagy nemes egyszerűséggel leszarták. Talán soha nem is tartották jó társaságnak. Nem volt a szavak embere. Gyerekkorában is leginkább a „hú”, „azta”, és a „bazmeg” szófordulatokra hagyatkozott, és ez nem is változott a korral. Persze ettől eltekintve szellemi képességei kimagaslóak voltak, és hamar talált is munkát magának. Természetéből adódóan rendszergazdaként. Következésképpen napi 16 órát a képernyő előtt töltött, a maradék nyolcban meg aludt.
Nők? Minek. Ott az internet, a maga 2 girls 1 cup-os, efukt.com-os, sátánnektáros valójában. Látott már mindent, amit nyújtani tudnának. Manuális készségeit meg ugyebár a tökélyre fejlesztették az évek, a rutin és a sok arcápoló krém. Na nem mintha nem lett volna tapasztalata a nők terén. Jól emlékszik még, mikor általánosban üvegeztek ebéd után az udvaron, és a kis Juli remegve megcsókolta a tokáját, aztán sikoltva rohant el a mosdóba öblögetni, és napokig katatón állapotban csak azt hajtogatta: „Istenem, mit tettem? Megcsókoltam a zsírdisznót!” Az osztály meg nevetett. Szóval köszöni szépen, de jól elvan magával és a net nyújtotta érzéki élményekkel.
Alapvetően kevés esélye volt emberi kontaktus kialakítására. Reggel felkelt, megette a maradék pizzát, amit mindig a Don Carlos-ból rendelt, magára kapott egy kihízott, szakadt inget, beült az autójába és a munkahelyére hajtott. Egy cég alagsorában dolgozott a szervergépeknél. A feletteseitől sem személyesen, hanem telefonon kapta az utasításokat. Esetleg mail-ben. Lehúzta a 8 órát, újból autóba ült, és hazahajtott. Csak akkor volt a nyílt utcán, amikor hazasétált a Volkswagen-jétől. A 2 perces út közben pedig ritkán állították meg.
Ám történt egyszer, hogy ezen az úton megjelent egy szintén felettébb kövér cigányasszony. Próbálta kikerülni amennyire lehet, csak hát ennek fizikai korlátai voltak. A cigányasszony elállta az utat a vékony járdán, és megszólította. Meglepő mondon pénzt kért. A rendszergazda most kapott fizetést, és nem volt nála apró. Zavarában adott neki egy szép nagy címletet. A cigányasszony elképedve állt félre az útból és azt mondta: „Azistenáldjamegjóságát. Magával nagyon jó dolgok fognak történni.”
Ehhez képest mikor a szokásos pizzáját rendelte, a futár még egy óra után sem érkezett. Körülnézett a konyhában, de üres volt a hűtő: hó végén sosem volt pénze, hogy feltöltse. Na, ez neki a nagy szerencséje, a cigány kurvanyját bazmeg.
Ekkor csöngettek az ajtaján. Mackósan döngő lépteivel az ajtó felé indult, lassan előkotorta a zsebéből a kulcsot és kinyitotta az ajtót. Nem volt ott senki. Pedig már nagyon remélte, hogy megérkezik a futár. Már éppen csapta volna be az ajtót mérgében, mikor megpillantott valamit a küszöbön. Egy pizzás doboz gőzölgött csábítóan a decemberi hidegben. Nagyszerű. Legalább nem kell borravalót adnia a futárnak. Felkapta a dobozt, és a szobába rohant vele. Nem volt vesztegetni való ideje. Egyrészt farkaséhes volt, másrészt épp a nagyhatalmú gonosz mágus ellen készült csatába. Kissé furcsa íze volt a pizzának, de nem érdekelte. Bármit megevett volna.
Hajnali négyig fent volt. Amúgy is a hétvége következett, nem kellett korán kelnie. Kicammogott a fürdőszobába, és megmosta a fogait. Ez volt a tisztálkodás utolsó bástyája, amely még állt nála. A fürdés nehezére esett, és amúgy is csak a vízszámlát gyarapította volna, értelme nem volt. Az ágy nyikordult egyet alatta, ahogy ránehezkedett, majd álomba szenderült. A gyerekkoráról álmodott, mint mindig.
Mikor felkelt, elég furán érezte magát. Szörnyen fájt a feje, mintha baltával hasították volna ketté. Még csukott szemmel nyújtózott egyet, meg is lepődött rajta, hogy milyen könnyedén ment, majd kinyújtott kezével valami meleghez, és puhához ért. Gyorsan visszarántotta, és ijedten nyitotta ki álomtól ködös szemét. A látványtól rémületében leesett az ágyról. Kétszer is. Gyorsan az előszobai tükörhöz rohantak, amely megerősítette a hihetetlen tényt.
A rendszergazda álmában két nővé változott.
Teljes sokkban szemlélte a látványt. Végigtapogatta gyönyörű arcait, négy hatalmas, duzzadó, kívánatos melleit, és formás hátsóit. Ez bizony a tapintható valóság volt. Csendben álltak a tükör előtt egy darabig, és gondolkozott a helyzeten. Ha már ez történt, valahogy ki kéne használni. Lassan átfuttatta az agyán az összes lehetséges variációt, a lehetőségeit, a vágyait. Végül csillogó szemekkel egymásra mosolygott.
Nem vettek fel ruhát, nem is lett volna mit, meztelenül mentek be a nappaliba. Az egyik mosolyogva terült el az ágyon, a másik pedig kinyitotta az egyik szekrényt, és elővett egy hatalmas, poros dobozt, majd hozzálátott ahhoz, hogy megvalósítsa azt, amire évek óta vágyott.
...elővette a nintendót, rákötötte a tévére, majd átnyújtotta magának a másik kontrollert. Egész nap Super Mario-ztak.
Rég nem érezte ilyen jól magát.
Talán csak egyszer...gyerekként.
