Két söröskorsó beszélget a kocsmaasztalon. Az egyikben olcsó, barna sör van. Az a zömök, testes sör, amin nem csillan át a lámpafény, ha átnézel rajta a plafon felé. Olyan sör, amit legszívesebben kiköpnél, annyira keserű, de kell az alkohol. A másik sör világos. Könnyed, nyári, optimista búzasör. Olyan sör, amit sosem rendelsz egy ilyen kocsmában, mert drága, és mert buzis kis citromot adnak a pohár szélére, hogy aztán a többi vén alkoholista fasz kiröhöghessen. Na ez a két söröskorsó beszélget.

            - De most mondd meg, mihez kezdjek? Közel 50 évesen? Két gyerekkel? Azt mondja, heti kétszer látogathatom őket, hát rohadt jó...neveljük őket 8 évig, aztán a finisben félrekefél és azt mondja, ja én mást szeretek, de nem az van aztán, hogy elmegy szimplán a fazonnal néha, nem. Azt mondja válás. Azt mondja visz mindent. Azt mondja, hogy ki vagyok írva a forgatókönyvből... - és a barna sör folytatja a monológot, a világos sör meg bólogat megértően, bár kurvára unja, és mehetnékje is van már.

            Valahol jó pár utcával odébb egy apró, piros Suzuki áll a dugóban. Benne egy ideges mobiltelefon.

            - Tudom, hogy ott kéne lennem drágám, de beállt az egész mindenség az Andrássyn, te nem tudnál elmenni értük? Mert...tudom, hogy munkád van, de tényleg elugorhatnál, ott várnak már szegények egy fél órája, neked meg nem nagy...mi az, hogy...tudod, hogy nincs bérletük, meg nem gondolod hogy két kisgyerek, és majd át végig Pesten? Figyelj...

            - Nem hagyott semmit, azt képzeld el - folytatja közben a barna sör az olcsó pesti kocsmában - azt képzeld el, hogy elperelte az autót is, mindent, gyerek, ház, autó, hát a faszom nem kéne?

            - Ilyenek ezek a nők - mondja bölcsen és megfontoltan a világos sör, miközben nagyot kortyolnak belőle. - De a jó oldala, hogy végre megszabadultál ettől a nőtől.

            - A családommal együtt... Most mondd meg, 50 évesen? Majd mi lesz, megyek a nyugdíjas klubba csajozni? A gyerekek meg le sem fognak szarni ha felnőnek?

            - Majd rájönnek, hogy jó ember vagy, vissza fogod kapni őket. Igen, tudom, ez most egy hullámvölgy, ezt már nem lehet megmenteni, de nézd a jó oldalát. Szabad vagy, és belekezdhetsz valami jobba, valami szebbe... - és közben csöpög a nyál le a citromra, onnan bele a sörbe.

            A piros Suzuki indexel, morogni kezd, majd idegesen áthajt a buszsávba. Elég volt a dugóból, irány a mellékutcák labirintusa, kapcsolja a hármast. A mobiltelefon csendben izzad a műbőr ülésen. A sebességkorlát mosolyogva integet a mellette elszáguldó apró, piros autónak.

            A barna sör befejezi a monológot. Belátja, hogy nem tudja lerángatni a világos társát a reményvesztett sötétjébe. Üresen áll az asztalon. A másikból még maradt egy pici, mindjárt meg fogják inni, de még előtte akar mondani valami pozitívat.

            - Igen, elvett tőled mindent, de mást már nem tud. Ez a lényeg. Már nem tud ártani neked. Mostantól te irányítod az életed! - majd egy nagyot kortyolnak belőle, és az üres vázát lerakják az asztalra.

            A mobiltelefon mérgesen csörögni kezd az autóban, figyelmet követel magának. Figyelmet, amit a kis piros Suzukinak kéne megkapnia. Meg az útnak. Meg a lámpának, ami szintén piros, és igazából a vér is szintén piros, ami ebben a pillanatban a karosszériára fröccsen, de azon nem látszik, csak a horpadás. Meg a szélvédőn az a kis törés. A mobiltelefon meg kirepül az őt tartó nő kezéből, át a törött szélvédőn...

            És a vén alkoholisták az ütközés hangjára kijönnek a kocsmából, hogy megnézzék, igen, ez volt az a fazon, aki az előbb itt a szomorú, barna sört itta. A másik meg ott áll döbbenten és néz, és milyen vicces lenne, amolyan tragikomikus értelemben, ha valahogy annak a kis, piros Suzuki-nak is köze lenne ahhoz, amiről épp beszéltek...