Göte Malmsten egész életében kisember volt, szürke és jelentéktelen. Az ötvenes években született egy kis svéd faluban. Családja szegénységben élt, apja betegeskedett, segélyekből fizették a számlákat. Testvérei nem voltak. Miután elvégezte az iskolát, egy helyi csavargyárban kezdett dolgozni mint kétkezi munkás.
Az egyik ebédszünetben találkozott össze Emmi Björlinggel, a cégvezető lányával, a gyártelep udvarán. Göte Malmsten egészen addig nem ismerte a szerelmet, de akkor és ott mintha villám csapott volna belé. Megszólította Emmit, akit bár úgy utasított édesapja hogy óvakodjon a munkásoktól, mégis beszédbe elegyedett vele. Így kezdődött Emmi Björling és Göte Malmsten románca, amely csodák csodájára, felülemelkedett a társadalmi rétegek előítéletein és konvencióin. Pár hónap múlva Göte otthagyta a munkáját és Emmi előkelő lakásába költözött, ahol együtt tervezgették közös jövőjüket és az esküvő időpontját. Úgy döntöttek hogy novemberben összeházasodnak és egy még nagyobb házba költöznek hogy megadják a módját a családalapításnak.
A nagy nap egyre közelgett, így Emmi és Göte elmentek Svédország legnagyobb IKEA áruházába hogy egy szép, kényelmes franciágyat válasszanak maguknak a nászéjszakára. Az ilyen eseményeknél Göte csak csendes megfigyelőként volt jelen, beleszólása nem volt a döntésbe, hiszen szegény családból származott és fejletlen volt az esztétikai érzéke. Ahogy a hatalmas áruházban járkáltak, egyszer csak Emmi Björling megállt, arca elkomorult és így szólt.
- Göte Malmsten. Tudom hogy szerelmünk mindent felemésztő lánggal égett, de én már nem vagyok biztos az érzéseimben.
Göte kővé dermedt, váratlanul érte a bejelentés. Egy szó sem jött ki a száján. Emmi Björling folytatta.
- Minden túl gyorsan történt. Én úgy érzem hogy időre van szükségem.
Göte Malmsten könnyfátyolos szemekkel nézte szerelmét, majd halkan és szomorúan közölte:
- Emmi Björling. Én várni fogok rád, itt ezen a szent helyen míg vissza nem térsz. – És Göte mozdulatlanul nézte ahogy Emmi hátat fordít neki és elsétál. Egy lépést sem tett, moccanni sem tudott. Ami azt illeti, addig állt egy helyben, hogy eljött a záróra ideje és lekapcsolták a villanyokat. Göte Malmstent senki nem vette észre, így lefeküdt az egyik ágyra és elaludt.
Az elkövetkezendő napokban Göte az áruházban élt. Reggelente kikászálódott a Dalselv ágyból, gondosan kisimítgatva a paplant és a párnákat, majd átment a konyhai bemutatóterembe hogy elfogyassza az előtérben kapható ingyenes szendvicskéket. Miután befejezte az étkezést, átment a nappaliba, levett egy újságot a polcról, majd leült a Kramfors bőrkanapéra és csendben olvasgatott. Időnként tett egy kört az áruházban, Emmi Björlinget kutatva, de sosem találta. Ilyenkor mindig elszomorodott és átment a technikai részlegbe. Az ott kihelyezett tévékben mindig valami vidám Ingmar Bergman film ment. Göte Malmsten szerette az ilyeneket. Este lefürdött a nyilvános mosdóban, belebújt a a Morsling pizsamájába, és lefeküdt az egyik eldugott sarokban lévő ágyra. A biztonságiak sosem vették észre, vagy ha mégis, akkor azt hitték hogy ott dolgozik. Pedig nem.
A napokból hetek lettek, a hetekből hónapok. Göte Malmsten mindhiába várt Emmi Björlingre, de a reményt sosem adta fel. Valahol a lelke mélyén tudta hogy egy nap vissza fog térni hozzá.
Egyszer reggeli közben odajött hozzá egy öltönyös ember.
- Maga nem itt dolgozik. – közölte vele komoran a férfi.
- Nem. – válaszolta Göte majd udvariasan felállt és kezet nyújtott az öltönyösnek – Göte Malmsten vagyok.
- Jürgen Hram. HR-menedzser. Régóta figyelem magát. Úgy gondolom jogosan kérdem meg öntől hogy miért van itt.
Göte Malmsten igencsak zavarba jött, majd elmesélte Jürgennek az egész életét, csavargyárostul, Björlingestül. A HR-menedszer szíve nem volt kőből, alig bírta visszatartani könnyeit, így azt mondta Götének.
- Maradjon itt. Kap állást. A bemutató terem ágyait kell majd össze, illetve szétszerelnie. Cserébe kap szállást és ellátást, amíg Emmi Björling vissza nem tér önhöz. Örülök ha segíthetek.
Göte Malmsten elfogadta az állást, így már hivatalosan is az IKEA áruház munkása lett. De hiába várt, a hónapok évekké lettek, hosszú évekké, de Emmi Björling nem tért vissza. Göte egyre szomorúbb lett, és már az Ingmar Bergman filmek sem vidították fel a technikai részlegben.
Egy nap Göte Malmsten épp azt a Dalselv ágyat szerelte össze, amiben a legelső éjszakáját töltötte az áruházban. Egy ismerős hang szólította meg hátulról..
- Elnézést, maga itt dolgozik?
Mikor megfordult, Göte Malmsten szíve megállt dobogni egy pillanatra. Emmi Björling volt az.
- Igen. – válaszolta döbbenten.
- Egy picit elvesztem az áruházban, tudna segíteni?
Ám úgy tűnt hiába jött el a várva várt találkozás pillanata, Emmi Björling már nem ismerte fel Göte Malmstent, túl sok év és túl sok új élmény mosta el emlékét.
- Persze, útbaigazítom. Mit keres? – kérdezte Göte Malmsten remegő hangon.
- A gyermekágyakat. – válaszolta Emmi Björling.
Göte Malmsten ekkor megértette hogy várakozása mennyire hiábavaló és őrült dolog volt. Sokáig gondolkodott hogy mit mondhatna, hogyan fejezhetné ki azt amit átélt. Valami mélyet és jelentőset akart mondani ami visszafordíthatná ezt az egész szenvedést...
...de Göte Malmsten csak egy gyári munkás volt, így ezt válaszolta:
- Ott vannak a folyosó végén balra. – majd nyugodt léptekkel kisétált az áruházból.
...és Göte Malmstent nem látták többé.
